Arktikatúra

Pakolás

2018. február 05. - Rizsaxx

A részletek

A túra 12 napra tervezve.

Az Útvonal Salekhard-Vorkuta-Amderma és vissza. Az útvonal Oroszország három területét szei át, Jamali Nyenyecföld, Komiföld (Komi Köztársaság) és Nyenyecföld. Igen a nyenyeceknek két autonóm körzetük is van, és közbe ékelődve helyezkedik el a Komi köztársaság. A három terület 15 Magyarországnyi és 1,5 millió ember él itt összesen.

Start pont.

Salekhard a 16.században született város, a száműzetés kedves helye volt a Cári és Sztálini időben is. Több ezer fogoly építette itt a nagy szovjet uniót. A kikötő és a bányák rettenetes körülményei, nem vonzották a fiatal munkatársakat ezért más megoldást kellett kitalálni. A kitermelt kincsek szállítása sem ment egyszerűen, mert sem út, sem vasút nem vezet ide.

1949-től elmebeteg próbálkozás kezdődött, gulág foglyok hadát állították a keleti irányú vasút építés szolgálatára, de mint sok más, ez sem sikerült a rezsimnek, csak az áldozatok listája hosszabbodott néhány ezer névvel. A fő probléma az Ob folyón történő átkelés, ami télen simán megy a jégen (8 hónap), nyáron kompozunk, de a jégzajlás ideje alatt sajnos nincs kapcsolat a külvilággal, csak a Mi8-as helikopter ami az élelmiszertől a halottakig mindent szállít. Talán még egy érdekes dolog, hogy decemberben a napsütéses órák száma 0. azaz zéró! Ez kb. 2 hónapig tart, az átlag hőmérséklet viszont ilyenkor csupán -27 fok. Mindemellett az éves átlag hőmérséklet pedig -5 fok. Eme adatok azért fontosak, mert innen csak felfelé (északnak) megyünk, tehát csak rosszabb lesz.

  1. nap

A salekhardi városnézés és bevásárlás (mert ugye megyünk piknikezni), után nagy valószínűség szerint vodka- és sörivó verseny lesz, mert ez minden érkezéskor így szokott lenni. A túravezetőnk megtartja a számunkra kötelező képzést, átvesszük a motoros szánokat és a megvásárolt élelmet, majd a felszerelést megpróbáljuk felkötözni, rögzíteni. Mivel határterületre megyünk, kell egy speciális engedély, amit itt az idegenrendészeti hivatal ad ki. (ott sorban állunk). Ez azért kell, mert a falu ahová megyünk, Amderma, szigorúan ellenőrzött katonai terület és határ szakasz a Kara-tenger partján.

  1. nap

Reggel 8-kor indulás Vorkuta felé. Ezen a napon át kellene hágnunk az Urál hegység északi vonulatain, az Ob folyó jegén, és az északi sarkkörön is. A terv szerint a hegység keleti oldaláig fogunk tudni eljutni, és ott éjszakázunk valahol út közben, szerencsés esetben találunk valami elhagyott kunyhót, ha nem akkor a magunkkal cipelt sátrat kell felvernünk és abban alszunk. Ez biztosan feledhetetlen élmény lesz.

  1. nap

Ha felkelünk (és tudunk járni), akkor hószánunkra pattanunk, majd a tervek szerint kora délután Vorkuta barátságos városába érkezünk. A város volt már a „világ legbarátságtalanabb városa” cím büszke tulajdonosa.

Érdemes körülnézni!

Tényleg az…

A város Komiföld északkeleti peremén, a városnak nevet adó Vorkuta folyó partján terül el. A Komiföldet délnyugat–északkeleti irányban átszelő Kotlasz–Vorkuta vasúti fővonal utolsó nagy állomása. Mintegy 150 km-rel az északi sarkkörön túl, a Bolsezemelszkaja-tundra (nagyföldi tundra) keleti szélén, örökké fagyott talajon épült. Kelet felé már a Sarki-Urál hegyei magasodnak. A hatalmas kiterjedésű pecsorai szénmedence legjelentősebb lelőhelyének központja. A várost 1931-ben alapították a pecsorai szénmedence erőforrásainak kiaknázására. A termelést elsősorban a közelben ebből a célból létrehozott Gulag-tábor foglyai végezték. 1942-re elkészült a teljes vasútvonal, és megkezdődött a vorkutai szén szállítása a központi körzetekbe és a kohászati üzemekbe. Ez csökkentette a krónikus szénhiányt, hiszen a donyeci szénmedence a német megszálló csapatok kezére került. 1943. november 26-án városi rangot kapott. 1951-ben a környező kis bányásztelepüléseket a városhoz csatolták, ezeket 1956-ban egységes városi szervezetté alakították, közös központtal. Az 1960-as években nagyobb építkezések kezdődtek, ekkor emelték a fontosabb igazgatási, oktatási, kulturális szervezetek épületeit, a fagyott talaj miatt mindet különleges technológiával, cölöpökre alapozva. Az 1970-es évek végére a város lélekszáma elérte a százezer főt. Vorkuta az 1930-as évektől az 1950-es évek végéig a Gulag lágerrendszer egyik legnagyobb, és éghajlati jellemzői miatt is egyik legkegyetlenebb helye volt. Kezdetben az Abez központú Pecsorlaghoz tartozott. Az „átnevelő munkatáborok” itteni szervezetét (Vorkutlag) 1938-ban hozták létre. A szervezetéhez tartozó (nem csak vorkutai) táborok foglyainak összlétszáma 1951-ben elérte a 73.000 főt. Foglyok dolgoztak a bányákban, az üzemek, a vasút és a települések, a kikötők és a víztározók építkezésein, földtani feltáró munkákon és fakitermeléseken. Az embertelen munka- és életkörülmények, a zord téli időjárás következtében tízezrek haltak meg. Több alkalommal felkelés tört ki, a legnagyobb 1953-ban, ezeket rendre megtorlás követte.

A Gulag szervezetének feloszlatása (átszervezése) után Vorkutában továbbra is megmaradtak a belügyminisztérium illetékes szervei. A Szovjetunió felbomlása és a szénbányászat akkori visszafejlesztése erősen sújtotta a várost, a kifizetések és az ellátás zavarai miatt bányászsztrájkok is voltak. Az egyébként is zord éghajlatú városból tömegesen költöztek délebbi tájakra. Az 1990-es évek közepén megkezdődtek a bányabezárások, több környékbeli település elnéptelenedett, 2009-ben már csak öt bánya termelt. A városnézés után újra feltankolunk, üzemanyag, sör, rénszarvas zsír, (kemény két nap következik) Innen már nem lesz lakott település a célig.

  1. és 5. nap

Két nap a végtelen tundrán, a semmi közepében! Hosszú és hideg utunk lesz, ráadásul a nappalok itt 2 órásak lesznek - csak hogy könnyebb legyen. Sok esélyünk lesz találkozni vadállatokkal (sarki róka, rozsomák, farkas, sarki fogoly és tán még jeges medve is!).

Sátorban alvás.

  1. nap

Elérkezünk Amderma faluba (ha minden úgy lesz). Az 500 fős település a Kara-tenger partján, mindentől távol, Leninhez mégis oly közel. Nyenyec nyelven rozmár nyomortanya névre keresztelték ezt a kis porfészket. A falu fontos közlekedési és határvédelmi központ, van itt katonai bázis és az északi sarkra való utazások sok esetben innen indulnak.

 

A falu az 1930-as években jött létre amikor fluoritot találtak a földben, de mára már nincs kitermelés. A falu mellett Vaygach-sziget ami után a Novaja Zemlja következik és innen már csak egy pökés az északi sark. A faluban szaunázunk, ha sikerül léket fúrni pecázunk, fürdőzünk és barátkozunk. A környékben már nincsenek fák, a növényzet egy érdekes vörös zuzmó, ami ha kilóg a hó alól érdekes színes látvány.

  1. nap

Elhagyjuk meleg hotelszobánkat és a Pym-va shor forráshoz indulunk, ez a legészakiabb termálforrás Oroszországban, csodás világ vége, és természeti kincs. A forrás vizében 20 féle ásványi anyag is található, gyógyító hatása már az őskorban köztudott volt. A környéken talált leletek azt bizonyítják, hogy itt már az ős nyenyecek is megferedtek. Barlangrajzok, ős állatcsontok és egyebek lelőhelye ez. A helyi nyelvben Forró Tavasz, ahol a víz 16-28 fokos is lehet. Na itt fürdünk (lehet először, ittlétünk során), és tábort verünk a termálfűtéses barlangok oltalmazásában. Reméljük berúgunk és jakuzziparty is lesz!

  1. nap

Tovább dél felé, beköltözünk egy nyenyec családhoz, ahol eszünk, iszunk és tanuljuk a nomád élet rejtelmeit wifi és térerő nélkül. Rénszarvast kergetünk, szánolunk, és remélhetőleg nem lesz hasmenésünk az elfogyasztott erjesztett szarvastej vagy nyers hús vagy szemleves elfogyasztása után…

9-10. nap

Menet dél fele. Síri csend és tundra szag. Csak az északi fény zavarhatja utunkat. Egy sátrazás a semmi közepén, lakatlan területen kell szánoznunk 2 napig. Átkelünk az Urálon és ha a hóvihar nem szól közbe a 10. napon elérjük újra Salekhard várost. Örömünnep, miegymás.

Repülőre szállunk és hazatérünk.

 

  1. január 26.

Előszó

Régi álmom teljesül be Nyenyecföld meghódításával. Ugyan a leghidegebb falu és a legzordabb körülmények alaposan meg lettek tapasztalva általunk, de a sors nem hagyta, hogy végre a tavaszi napsütésben, a virágzó tundrán sütkérezzünk és gatyában nyargaljunk rénszarvasok hátán. Zoltán barátom izlandi túrájából erőt merítve csillapíthatatlan vágyat éreztem az északi fény, nemes nevén aurora borealis megfigyelésére. Előszedtem régi terveimet, amikben Nyenyecföld és egy yamal-félszigeti expedíció volt a cél.

A terület a világ egyik legritkábban lakott része, nincsenek utak. Egy vasútvonal van, ami főként a kőolaj- és földgáztermelésnek köszönhető (Oroszország 90% földgáz és 15% kőolaja innen származik), tehát gazdag vidék. A terület egy hatalmas láp, ami tavasszal felolvad és mindent elnyel, télen pedig barátságos havas fagyos széllel átfújt rettenet sarkköri tundra, ahol a gáz korszak előtt csak a nomád nyenyec rénszarvas pásztorok érezték magukat otthon. Minden évben több ezer kilométert vándorolva fel és le a tundrán élik napjaikat, terelgetik rénszarvasaikat. Modern városok, kulturális örökség, gourmet kaland  nem feltétlenül lesz a programban, és nem azért mert nem akarjuk...

A programok közt válogatva (ha-ha-ha!) felkerestem több utazásszervezőt, helyieket, és elkezdődött a csapatszervezés is. Zoltán oszlopos tagunk biztos pont volt, sajnos Oleg barátom pénzügyi helyzetére hivatkozva lemondott a részvételről, viszont tavaly szerzett barátunk, Zsenya nagy örömmel jönne velünk. A programokból három lehetőség volt szimpatikus nekünk, de minden vezető csak február hónapban vállalta, hogy viszonylag olcsón és szabadon (nem mások és a cégek terve) szerint kirándulhatunk. Tavasszal szerettünk volna menni, mert akkor már napközben normális idő van, (0 fok felett), de még fagyott a talaj így lehet közlekedni (téli utakon és hószánon is), de ezt a tervet februárra lettünk kényszerűek cserélni -30 -40 fok, nagy hó, szél, lesz minden ami kell! A helyi nevezetességeken kívül 3 számunkra fontos dolog volt:

1, Északi fény

2, Nyenyec pásztorok

3, Jegesmedve

Kérésünkre a vezetők az mondták, ez a három biztos lesz, de ezeken kívül nehéz lesz érdekességeket találni. A kezdeti tárgyalások, és ajánlatok összevetése egy salekhardi túravezető győzelméhez vezettek. Alexej nagyon jó ajánlatott adott a lehetőségekhez képest nagyon jó áron, ráadásul a nekünk előírt időpontban. Zoltán barátom fotós társa (aki északi fény guru) komoly megfigyelésekre hivatkozva február 5-15-ig  napkitöréseket jelzett. Azon a területen az északi sarkkör felett, ebben az időben szinte minden nap úszunk az „aurórában” (legalábbis reméljük). Az éjszakák 20 órásak, csak a hó és a hold fog világítani, a városok fényszennyezése sem piszkít majd bele képbe.

A tervezett sarkköri expedíció címszavakban:

Indulás: Salekhardból /Jamali Nyenyecföld/ 2 hószán, 4 ember, első körben átkelünk az Urál hegység északi hágóin, átlépjük az északi sarkkört, Vorkuta /Komiföld/ felé, meleg források utunkban és nyenyec pásztorok lesznek szállásadóink sátraikban. Vorkuta után észak felé Amderma /Nyenyecföld/ felé 400 km a semmibe, itt a magunkkal vitt sátrakban kell éjszakáznunk, mert ebben az időben a pásztorok délebbre vannak még. A Kara tengeri pecázás után vissza a jól megszokott tundrán Salekhardig. 12 nap, reméljük hóvihar nélkül!

Idei csapatunk:

Markolt Zoltán:

Keszei Csaba:

Jevgenyij Androssov (Zsenya):

 

Részletek folyamatban!

süti beállítások módosítása